Bengáli tigris

Az indiai dzsungelek királya, a bengáli tigris mára igazán becses vaddá vált. Az évtizedekig tartó folyamatos vadászat következtében állománya drámaian megritkult. Manapság a sportvadászat már nem divat, s nem is engedélyezett: helyébe a fényképezőgépekkel és videokamerával folytatott "vadászat" lépett. Puskacső helyett inkább lencsevégre kapják e nemes ragadozót - legalábbis sokan ezt szeretnék.

A dzsungeleket gyalogosan, pontosabban elefántháton járva, ha nem is könnyedén, de találkozhatunk a csíkos nagymacskával. Gépeinket készenlétben tartva s fülünket hegyezve ritka felvételeket készíthetünk. Az orvvadászokkal természetesen még így sem tudjuk felvenni a versenyt, ám legalább annyi, ha nem több izgalomban lesz részünk, mint egy igazi vadászaton. A bengáli tigrist becserkészni illetve lencsevégre kapni emberpróbáló feladat: amellett, hogy igen ritka, bundájának színe és rajzolata gyakorlatilag láthatatlanná teszi a fák között.

Természetesen az ember volt, aki a leginkább hozzájárult e fenséges ragadozó megritkulásához. Fényes maharadzsák és gazdag - elsősorban európai - vadászok első számú trófeájává lett. A messzi földről idezarándokolt Nimródok előjoga volt e valóban királyi vad elejtése. A vendéglátó parancsára minden "sportember" tigrisbőrrel térhetett haza. A rendszeres - és igen sűrű - vadászat mellett a hagyományos kínai orvostudomány, pontosabban az embereknek a tigris csontjaiba és egyéb testrészeibe vetett hite is hozzájárult ahhoz, hogy a csíkos ragadozó mind ritkábban riogathassa a békésen legelésző pettyes szarvasokat.

A királyi macska megpillantására egyetlen esélyünk, ha lemerészkedünk a folyópartra, ugyanis a tigris - számos más macskafélétől eltérően - nem idegenkedik a víztől, sőt, kifejezetten élvezi a lubickolást és pancsolást. A márciusban bemutatásra kerülő "Tigris, tigris!" című filmben a National Geographic operatőre többek között a ragadozó e tulajdonságát próbálta a maga, s mindannyiunk hasznára fordítani, s fáradozásait siker is koronázta. Bámulatos képeket láthatunk a hegyi forrásban önfeledten fürdőző nagymacskáról, a kölykeit a vízen átszállító anyatigrisről és a terepjárókat megtámadó hím bengáliról.

A gyönyörű pillanatokért keményen meg kellett küzdeni. Hat teljes héten át önkioldós fényképezőgépek és videokamerák tucatjait kellett gondosan álcázni, és megvédeni a dzsungel kíváncsi lakóitól. Hosszú, fáradtságos túrák és csendben eltöltött órák eredménye e film, mely az állat bemutatása mellett annak védelmére is megpróbálja felhívni a figyelmet. A világ több pontján működő vadasparkok és állatkertek elsődleges feladatuknak tekintik e tigrisek megmentését és folyamatos tanulmányozását. Az angliai Howletts Állatkertben és Kentben végzett megfigyelések nagyban hozzájárultak a tigrisek szokásainak, életmódjának megismeréséhez. A vadonban ritkán látható, rejtőzködő életmódot folytató nagymacskák életéről így egy "biolaboratórium" segítségével szerezhetünk tapasztalatokat.

Reméljük, hogy ezek az intézmények valójában csak segítséget nyújtanak a megismeréshez, s nem az egyedüli helyekké lesznek, ahol a tigrisek még fennmaradhatnak. Az orvvadászat komoly károkat okoz a vadállományban. A helyszínen egyetlen ellenfelük akad: a nemzeti parkok lelkes vadőrei. A sokszor embertelen körülmények között dolgozó férfiak mindent megtesznek, hogy az illegális vadászatot, az értelmetlen öldöklést megakadályozzák, de legalábbis visszaszorítsák. Ez gyakorlatilag lehetetlen, hiszen az orvvadászok általában komoly technikai és anyagi háttérrel rendelkeznek, fegyvereiket és felszereléseiket sokszor a megbízók biztosítják. Az ehhez hasonló körülmények között is boldoguló vadőrök több megbecsülést érdemelnének, hiszen a tigrisé mellett gyakran a saját életüket is menteni kénytelenek. A különféle állatvédő szervezetek a maguk módján - ki pénzzel, ki tárgyi eszközökkel - próbálnak segíteni az indiai, indokínai vadőröknek, akik napról napra kemény munkát végeznek azért, hogy unokáink is saját birodalmában láthassák a dzsungel csíkos királyát.